INTERROCK-A

kerjuk ha



KARSAI János - gitár | BALLA László - basszusgitár | RADICS FERENC - ének, szájharmónika | BALLA Mihály - gitár | SZILÁGYI József - dob

A zenekart Balla László (gitár), Karsai János (gitár), Vári Lajos (basszusgitár), Radics Ferenc (ének, szájharmónika) és Szilágyi József (dob) alapította 1978-ban, a széthullott Körforgalom zenekarból kinőve. Egy év múlva csatlakozott Vincze György (orgona), majd 1982-ben Vári és Vincze távozása után, Balla Mihállyal (gitár) folytatta az együttes tovább. Ettől kezdve, az új felállásban Balla László basszusgitározott.
A kezdeti lokális sikereket 1984-ben az „Amatőr Pop-Jazz-Rock Együttesek Szolnoki Területi Fesztiválján” elért ezüst fokozat koronázta meg. A zenekar többnyire külföldi előadóktól játszott számok mellett (AC/DC, Black Sabbath, SAXON, ZZ TOP, T. Lizzy, Queen), a hazai (Hobo Blues Band, P. Mobil, P. Box, EDDA, DINAMIT) együttesek egyes számait is előadta. Egy ideig saját dalok is felkerültek a repertoárra (Ha szól a Rock'n Roll, Blues, Hozzád szól a dal, Rock az óra körül, Hajsza), melyek többnyire saját szerzemények, részben feldolgozások voltak szöveg és zene tekintetében egyaránt. A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején, vidéki szinte ismeretlen, szegénynek mondható zenekarként vállalható sokszorosított hangfelvétel nem igazán készülhetett, és a helyi közönség inkább hallgatta élőben a már magnószalagokról, hanglemezről, rádióból, házibulikból, koncertekről ismert egyébként ritkán hallott rock zenét. Ezért, és szövegíró hiányában, a zenekar nem folytatta egy idő után a zeneszerzést.
Visszaemlékezések alapján és néhány felvétel tanúsága szerint, az INTERROCK kiváló hangminőségben és a lehető leghűebben interpretálta a külföldi és magyar bandák szerzeményeit. Ebben segítségükre volt a régióban egyedülálló hangtechnikai felszerelésük, melyet két külföldről nehezen beszerzett 400 wattos Peavey erősítő, és a zenekar által készített hangfalak alkotottak.
A kilencvenes években már sokkal kevesebbszer léptek fel, mint 1989 előtt. Ez betudható a tagok zenei ízlésváltozásának, a lehetőségek és igények csökkenésének, a változó világnak. Ebben az időben gombamód szaporodtak el Hódmezővásárhelyen a különböző stílust képviselő, különböző korosztályok zenei ízlését kielégíteni hivatott formációk a Metál, Death metal, Punk, Keresztény rock, Jazz, Hip-Hop, Grunge zenei világát képviselve. A kétezres évektől már csak alkalmi fellépéseket vállaltak. A zenekar utolsó fellépése 2009-ben volt egy helyi kocsmában. Balla Mihály 2013-as tragikus halálával a zenekar elvesztve egyik motorját, gyakorlatilag megszűnt létezni.

Ez a weboldal hivatott megőrizni, elérhetővé tenni mindenki számára archívumként az INTERROCK hangfelvételeit, fényképeit, dokumentumait, tárgyi emlékeit, mely együttes mint jelenség úttörő és irányadó volt Hódmezővásárhelyen, fogalommá válva az autodidakta zenekarok – még megíratlan – történetében. A feltöltés folyamatos.


a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az együttes fellépesei, és a plakátok:

1978 05 01 - VÁROSI STADION, HMV
1979 08 18 - METRIPOND IFJUSÁGI KLUB, HMV
1979 09 08 - METRIPOND IFJUSÁGI KLUB, HMV
1979 11 17 - VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT, HMV
1979 11 24 - ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLA, HMV
1980 05 03 - TÁNC-MULATSÁG - METRIPOND KLUB KERTHELYISÉGE, HMV((MÁJUS 3,17,31))
1980 05 27 - HÓDGÉP IFJŰSÁGI KLUB, HMV
1980 06 14 - CSOMIÉP ÉPíTŐK NAPJA, PARKERDŐ, HMV
1980 06 20 - VÁROSI STADION, HMV
1980 06 20 - KARATE BEMUTATÓ - VÁROSI STADION, HMV
1980 06 22 - TÁNCMULATSÁG - HÓDIKÖT MŰVELŐDÉSI HÁZ, HMV
1980 06 28 - HÓDIKÖT MŰVELŐDÉSI HÁZ, HMV
1980 07 26 - TÁNCEST - JUHÁSZ GYULA KULTÚROTTHON, IFJÚSÁGI KLUB, MÁRTÉLY
1980 08 20 - MŰVELŐDÉSI HÁZ, CSANÁDPALOTA
1980 09 06 - IFJÚSÁGI ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ, SZENTES
1980 10 26 - IFJÚSÁGI HÁZ, MMV
1980 11 08 - IFJÚSÁGI HÁZ, HMV
1982 05 01 - INTERROCK, WATT - KOSSUTH TÉR, HMV
1983 01 29 - INTERROCK, BLASKÓ DIXIELAND - METRPOND-VASAS MŰVELŐDÉSI HÁZ, HMV
1983 05 01 - METRIPOND VASAS KÉZILABDAPÁLYA "MAJÁLIS", HMV
1983 06 01 - 54. ÜNNEPI KÖNYVHÉT - KOSSUTH TÉR, HMV
1983 09 04 - VÁROSI STADION, HMV
1984 03 24 - F.COLI, HMV
1984 05 01 - MAJÁLIS - IFJUSÁGI HÁZ, HMV
1984 06 09 - SZOLNOK
1985 03 09 - FŐISKOLAI NAPOK, HMV
1985 06 01 - INTERROCK, YAM - HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI IFJÚSÁGI NAPOK, ZENTA
1985 06 15 - CSOMIÉP ÉPÍTŐK NAPJA, HMV
1985 09 28 - Szuperszombat, Négy Banda, négy jockey - Boldog Idők, 88, INTERROCK, Flowers, BÉKE SZÁLLÓ, HMV //elődöntő//
1985 12 25 - ez:INTERROCK, P-MOBIL - ROCK KARÁCSONY, BÉKE SZÁLLÓ, HMV
1986 04 14 - POP-JAZZ-ROCK együttesek megyei minősítése
1992 04 03 - BLUES KOCSMA - PETŐFI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT II. EMELETÉN, HMV
1992 07 17 - IFJÚSÁGI PARK, HMV
1992 07 25 - "KISTÓPARTI" ROCKPARTI - KISTÓPART SÖRÖZŐ, HMV
1992 08 15 - "KISTÓPARTI" ROCKPARTI - KISTÓPART SÖRÖZŐ, HMV
1993 04 16 - PETŐFI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT II. EMELETÉN, HMV
1993 05 28 - PETŐFI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT II. EMELETÉN, HMV
1994 01 21 - PETŐFI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT II. EMELETÉN, HMV
1994 04 08 - INTERROCK, ez: ELATOR - PETŐFI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT II. EMELETÉN, HMV
1994 04 22 - INTERROCK, ŐRTORONY - ALBATROSZ ÉTTEREM, HMV
1994 07 08 - KISTÓPARTI KERTJÉBEN, HMV
1994 09 02 - III. TISZAI MOTOROS TALÁLKOZÓ - MINDSZENT
1994 12 07 - CSERESNYÉS KOLLÉGIUM, HMV
1995 04 21 - INTERROCK, BÍBOR KÖD, THE ANGELS - CSERESNYÉS DIÁKFESZTIVÁL, CSERESNYÉS KOLLÉGIUM, HMV
1996 09 06 - ez:INTERROCK, ÍRÍGY HÓNAJMIRÍGY - V. TISZAI MOTOROS TALÁLKOZÓ, MINDSZENT
1996 10 10 - CSERESNYÉS KOLLÉGIUM, HMV
1997 07 12 - INTERROCK, FAKTOR, SPEKTRUM BLUES BAND, BíBORKÖD, - KOMLÓS NAPOK, TÓTKOMLÓS LADA CROSS PÁLYA, TÓTKOMLÓS
1998 04 18 - F.COLI (TORNATEREM), HMV
XXXX 12 25 - INTERROCK, FAKTOR, ŐRTORONY, BIBOR KÖD, NEVADA - BLUES KARÁCSONY - HÓDTAVA ÉTTEREM, HMV
2000 05 19 - INTERROCK, FAKTOR - A MACSKÁK MOST PIHENNEK - IFJUSÁGI PARK NAGYTEREM, HMV
2008 12 29 - INTERROCK, CRAZY BLUES BAND, NEW NEVADA, ROBIN HÓD - VÁROSI HÁZIBULI POPFESZTIVÁL - FEKETE SAS, HMV
2009 10 10 - INTERROCK, FAKWAKUMBO, TRA-UBI - CLUB SÖRÖZŐ, HMV


újságcikkek:

1980 08 29 Csongrád Megyei Hírlap
1984 06 15 Csongrád Megyei Hírlap
1985 09 28 Csongrád Megyei Hírlap
1985 12 24 Csongrád Megyei Hírlap
1991 03 26 Vásárhelyi Promenád
1993 04 15 Vásárhely és Vidéke
1993 05 26 Vásárhely és Vidéke
1993 08 01 Szegvári Napló
1994 12 22 7nap Hetilap


dokumentumok:

1977 03 20 Adásvételi szerződés, AKG D 1000 C mikrofon
1978 02 10 Számla, INTER ROCK plakát
1978 12 02 Adásvételi szerződés, SHURE 515SA mikrofon
1979 09 10 Megállapodás
1979 10 27 Adásvételi szerződés, LANEY 100 PA, Echolette M120 erősítő
1980 02 29 Megállapodás
1982 12 14 Megállapodás
1983 08 29 Megbízási szerződés
1984 11 13 Alkalmi Fellépésre Jogosító Ideiglenes Működési Engedély
1985 11 23 Átvételi elismervény előlegről, Peavey CS-400
1986 07 11 Vámnyugta, Peavey CS-400
1988 05 01 Rendezői igazolvány


fényképek:

1979 XX XX Próba, Áfész Klub, HMV
1979 04 29 „Mezgé Buli”, HMV
197X XX XX Városi stadion, HMV
197X XX XX Szilágyi Józsefnél, HMV
1979 12 26 a Hobo Blues Band előzenekaraként, Béke Szálló, HMV
1980 06 14 Csomiép építők napja, parkerdő, HMV
198X XX XX Vendéglátóipari Szakközépiskola, HMV
198X XX XX Metripond kézilabdapálya, HMV
198X XX XX Ifjúsági Ház, HMV
1985 XX XX VIT, Hódmezővásárhely
1985 06 01 Hódmezővásárhelyi ifjúsági napok, ZENTA, JUGOSZLÁVIA
198X XX XX Úton
1985 09 21 Balla Mihály esküvője, IR közös fotó, HMV


mozgóképek:


hangfelvételek:

1980 --------- Hozzád szól a dal
198X --------- Hajsza
1986 05 01 Makó (koncert hanganyaga)
1994 12 07 Cseresnyés kollégium (koncert hanganyaga)
2009 11 11 Club söröző (koncert hanganyaga)


tárgyak:

Az inter rock matrica nyomdai kliséje
Belépőjegy tömb
Rajongói transzparens


© ℗ 2014 | interrock.hu | info@interrock.hu